Hosszú idők némasága után újra
papírt ragadva ömleni kezdenek az égben íródott sorok… Kikről szólnak majd az
ide lerótt mondatok, érezni s tudni fogják, hogy róluk, nekik és értük íródott…
Éjszakából a mába, télből a
nyárba, mindenben ott a változás, mindenben ott dobog az élet, de csak az él
igazán ki szívében érzi az áramlást. Az utak melyeket magad mögött tudhatsz,
élmény gazdag emberré tettek, de lelked többre áhítva kell újra meg újra útra,
mert lázasan keresi értelmét a pillanatnak, s a rövid imád az égnek, eme
rövidke sorokban szummázva a következőképpen olvashatók:
***
„….Szeretném látni, hogy merre is
kell mennem…
Szeretném meghallani a csendben, az
igazi út porának sercegését a lábam alatt…
Szeretném érinteni, a lüktetést,
a dobbanást, legyen az egy lélek, egy fa, egy kő, avagy egyéb égi teremtés….
Szeretném érezni a szívemben, az
éltető energiát, mi fáradatlanul megvalósulásom, s végső kiteljesedésem felé
hajt…”
***
Otthont keresve számtalan
szegletében vetettem meg a lábam a teremtett világunknak. Szépségük megragadó,
de hiányzik az érzés, mi maradásra bírna a testem, szívem húz, s a lélek csupán
a hívásnak engedelmeskedik. Megértettem és megláttam több poklát is világnak,
több színét a lelkek sötétségének, de mosolyom mégis erősebb lett, mert nem hagyom,
hogy a rajtam ejtett sebek pokollá tegyék a holnapom. Tudom, hogy több van
bennem, mit most átadok a világnak, több az értékem, mit magamból másoknak
megmutatok, de ennek oka nagyon is egyszerű mert én is mint mások, kik az
önfeltárás rögös útján járnak, csak rétegről- rétegre haladnak. Egy az, ami
igazán fontos, hogy úton vagyok…
S most jöjjenek a hozzád intézett
gondolatok:
Nem számít, ki gyávának gondol,
Neked csak annyit kel tudnod, hogy a pofonok melyeket kapsz, talpadon állva, és
emelt fővel viselsz, további erőket mozgósítnak magadból, magadnak. Nincs itt
semmi titok, semmi ámítás csak a leplezetlen való. Van amikor, „pucér” vagy
világnak, de csak mert nincs mit takargatnod, több van benned, mint amit
magadra tudnál ölteni, de mégis sokszor adsz ennek a kábításnak, de aki igazán
Téged lát….Ő csukott szemmel is tudja, hogy Te vagy az….
S idővel rájössz az otthon, amit
keresel, oly közel van hozzád. Nem olyan nagy a távolság, sőt, sokkal közelebb,
mint gondolnád. Mikor rálelsz, nem kell többé folyton úton lenned, mert megleled
mindenhol és mindenben. A vándorlásod, tapasztalttá tesz, segít felismerni és különbséget
tenni, mi az, ami látszat és mi az, ami való.
Szemed sokszor kérdésekkel,
talányokkal teli, de ahogy a világra szemet tudsz vetni úgy csak kevesen tudnak.
Kitörő gyermeki lelkesedéssel örvendeni, igazi ajándék ez, s Te birtokolod eme
kincset. Ne felejtettél el semmit, abból, hogy hogyan kéne igazán s tiszta szívből
nevetni. Megnevetetni embereket nem csak egyszerű kiváltság, ami Téged is örömmel
tölt el, amikor jóízű kacagást csalogatsz elő a mosolyt nélkülözőkből.
Minden
út hosszú, és mindig a végét várjuk, hogy majd ott megleljük azt, amiért útnak
indultunk. Azonban sokkal fontosabb, az hogy kivé nőttünk fel a megtett út
során. Ne várd el az úttól, hogy tökéletes legyen, mert akkor csalódni fogsz,
minden adott körülmény szükséges ahhoz, hogy megtapasztalhasd igazi önmagad és
megtanulhasd használni, a benned lévő Teremtőt. Ne bánj semmit, csak határozd
el magad, hogy a pillanatban élve csak a szívedre hallgatsz. Igaz sebezhető leszel,
de mit általa nyersz, több egy pillanatnyi örömnél, több az Mindennél...
