2013. szeptember 10., kedd

Olvasóimnak Szeretettel

Szóljon ez az oldal azoknak, akik úgy gondolják másképp is lehet csinálni, akik akarják is másképp csinálni és másként is cselekednek, vagy azoknak akik szeretnének többet megtudni, hogy is lehet egyáltalán másképp gondolkozni. Ki kell ábrándítsalak, ha elvárásiad vannak ezzel az oldallal kapcsolatosan, vagy esetleg velem kapcsolatosan, hiszen ez az „összefoglaló” nem akar senkinek sem megfelelni, nem kíván senkit, semmiről sem meggyőzni. Ha készen állsz a változásra fogd meg a kezem, ha úgy érzed nincs itt az ideje úgy is elmegyünk egymás mellett, de adj egy lehetőséget magadnak arra, hogy legalább a tekintetünk találkozzon egy pillanatra, mert néha egy pillanat elég arra, hogy világ megforduljon körülötted. Azért vagyunk, hogy felforgassunk a világunkat, hogy ezzel megtaláljuk a belső békénket, hiszen ha eddig valami nem éppen megfelelően működött, akkor a gyökerek frissítésre van szükség, hogy a végeredmény megváltozhasson.




Én felforgattam…nem ámítalak vele, hogy könnyű volt, nem mondom, hogy bárkinek menne, de azt viszont mondom, hogy bárki képessé válhat rá, ha megvan a megfelelő belső (nem külső megfelelni akarás!!!) késztetése…

2 megjegyzés:

  1. Kedves Adrienn!

    Örülök, hogy találkozom online olyan emberekkel, mint te vagy. Különleges vagy és érzem abból az energiából, ami árad belőled, hogy még sok dolog vár rád itt a Földön. Tényleg nem könnyű változtatni, de megéri és ha neked sikerült felforgatni azt a világot, amelyben élsz, akkor minden elismerésem. Én is hasonló cipőben járok, persze még sok a tenni- és tanulni való. A XXI. században a hozzád hasonló emberek lesznek sikeresek és boldogok.

    “Megtanultam, hogy azok a források, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy valóra váltsuk álmainkat, bennünk vannak, csupán arra a napra várnak, amikor úgy döntünk, hogy felébredünk, és igényt támasztunk velünk született jogainkra.” (Anthony Robbins)

    VálaszTörlés
  2. Kedves Brigitta!

    Örülök, hogy ismét "találkozunk":)!
    Köszönöm a figyelmességedet és jól estek kedves soraid! Folyton tanulok én is, mert folyton tanítanak, még ilyet:)?! Nap mint nap rájövök, hogy még mi mindent nem tudok!!!

    Hát, akkor nosza én benne vagyok, hogy rázzuk fel a szunnydó tömegeket:)!

    VálaszTörlés