Láthatatlan mumusként kísérteni jöttél, de nincs uralmad
felettem, ha szívem az égbe tartom, s Isten kegyelmének ajánlom. Nem létezünk
félelmek nélkül, olyan ez, mint egy belénk kódolt program. Csupán döntésünk
van, a határainkat átlépve a világot lábunk elé vetjük, vagy mi fekszünk önként
az út porába.
Bevallom töredelmesen, voltam én már az utóbbi helyzetben
is, azonban innen felállni is lehet, erre itt vagyok én elő példának. Kemény s
fájdalmas áron tudtam hátamat újra kihúzni, zsibbadt lábaimat újra lépésre
biztatni. A szívemet újra kinyitni pedig a leg embert próbálóbb feladat, de
másképp nem lehet teljes a gyógyulás. Újra hinni, lelkesedni a jónak s gyermeki
áhítattal tekinteni magadra a tükörben. Sáros, vérző sebek tarkítják még
testedet, de a megbocsátás vizében megmártózva, hamar eredeti fényében
tündökölhet. Sőt ennél, tovább megyek.
Megtanultam, hogy magam vagyok az önnön megtisztuló víz,
magam vagyok a forrás maga. Belső viharaimban sziklának csapódva hasadok meg és
hullok vissza a mindenbe. Azonban be kell látnom, ha nem hagyok fel az állandó
meghasadás fájdalmas kínjával az út poklok-poklává változik bennem.
A bölcs nem viharrá változtatja a sokszor fájdalmas
megtapasztalását, hanem csendesen partra veti magából a felesleges hordalékát.
Néha zátonyok kerülnek az útra, de nem azért, hogy megtorpanj, nem azért, hogy
visszafordulj. Sokkal inkább lágyan más lehetőségeket tár eléd. Nem derékba
törni kíván, csupán rugalmasabbá, erősebbé tesz, s ha kell folyammá változva
sziklákon áthatolva utat moshass magadnak, amivel oázissá változtathatod a
szárazföld szívét is, hogy legyen elég erőd végig haladni ezen a csendes
kitartással épülő lelki tápcsatornának. A legfinomabb női lüktetés felemelő
gondoskodásának gyümölcse éltető erőt szállít majd az igaz s szeretetteljes
életet szomjazóknak, s tudd nincs ennél nemesebb feladat.
A női ki testéből testének ád életet. Oly nagyság ez, melyet
parányi szavak magukba foglalni sem képesek. Megérezni és megérteni magadban az ár-apály
kiegyenlítődését, ráébredni belső bölcs mesteredre, s mi nagyon fontos ne
feledj hallgatni halk irányt mutató szavára. Ne akar szembeszegülni vele, ne
vond kérdőre, ne bíráld felül, csak viharodat lecsendesítve érezd meg az igazi
önnön ébredésed.
Száz meg száz szó se lenne elég, mely a benned rejlő lelki teremtő
erőd csupán csak megbecsülhetné. Te miért kétkedel, csak merd hinni, merd
életre kelteni szunnyadó lelkedet! Tárd ki karod a világra, hogy az a keblére
ölelve felemelhessen Téged is a végtelenbe!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése