Egy Pillanat töredék képe...

Drága Pillanat az, miben lehívod a végtelent, s a végtelen az, miben végül meglelheted önmagad. Határtalan vagy s ékes, mert szavaidban benne rejtezik minden, miről sokan csak álmodoznak, miután sokan csak sóvárognak.

Nem látják, hogy Te „csupán csak” önfeledt LÉTezel. Nincsenek feltételeid, mert nem kívánsz gátja lenni a Jelennek, és tudod, hogy ezzel lehetsz javára a Jövődnek.

Egy lapra, egy osztásnyira vagy a megoldástól, de talán fényévnyire a végső célodtól. Kétségeid azonban hátráltatnak Téged az utadon, miknek köszönhetően lelked a fájdalomtól megsebzetten magához hív, hogy fogjam a kezed, míg elül Benned a vihar, míg előbújik a nap, míg megpillantod a felhők közt a szivárványt.

Látom szemed, látom könnyeid közt a lelki szépségedet. A bánat könnyei végül lemossák arcodról s szívedről a kín foltjait, hogy ezzel megtisztulhasson újra a lélek, hogy újra mosolyra derüljön az ajkad.

Azt kérted tőlem, hogy a gyűlöletről írjak, de ettől némának érzem magam, és talán kicsit „lehetetlennek”, mert annyira idegen ez nekem. Százszor meg ezerszer bántanak és bántottak meg, mert én, a szeretetben hiszek, mert ez a hang az, melyen meghallom az éneket, ez az a dallam, melyen táncra perdül a lelkem. Nem mondom, hogy nem éreztem haragot, de korántsem hittem abban, hogy ennek végérvényesen pecsétként kell rajtam éktelenkednie. Elengedtem, mert ezt „kellett” tennem, mert ebben lelhettem meg a belső békémet.

Igen, itattak már meg a keserűég és a bánat kelyhéből, de még sosem engedték, hogy ez méregként hasson reám. Próba volt ez számomra, nem is kicsi, de végig hittem még tudattalanul is, hogy mi az, mi végül a megoldást elhozza, ez nem más volt, mint a Szeretet, ez az, mi átölel, mi átjár, mi felemel, mi erővel tölt fel. Folytassam még, mit köszönhetek eme érzésnek:)??

Szívesen megteszem, hogy Veled is meglátassam, hogy a közös nyelv melyet beszélünk, nem babiloni, nem semmitmondó, mert ezen keresztül még ha csak egy pillanatra is, de utunk közössé válik, ez pedig számomra, külön öröm.

Nézném én a sötétséget, de szemem a fény felé húz, látnám én az árnyas oldalt, de az nem ád nekem semmit, csak elveszi tőlem azt, miben gyerekkorom óta rendületlen hittem, miért még ma is lázasan kelek fel, melyért tudom, hogy érdemes élnem.

Kérlek engedd meg, hogy továbbra is akként szóljak hozzád, melynek nyelvezete a szeretetre van beprogramozva, mi oly sokat adott még nekem is. Had osszam meg ezt Veled is, mert érzem, hogy szomjas rá a szíved, mert érzem, hogy a fal mely körülötted bástyaként emelkedik a magasba, csak a szeretet bonthatja le. Félre ne érts én nem vállalom a bontást, hiszen azt Néked „kell” belülről akarnod. Én csupán támogatlak ama döntésedben, mi jobbá, boldogabbá, teljesebbé kívánja tenni a LÉTedet, minden szinten.

Ha arra vágysz, hogy szabad légy, akkor ezt tedd meg Most! Elérkezett az idő arra, hogy újraírd a sorsod!

Minden rajtad áll, nincs oly súly, mely ne válhatna könnyűvé, mert mit most magadon cipelsz, attól a pillanattól fogva többé nem nyomja a vállad, mikortól meghozod eme visszavonhatatlan döntésedet.

…A szíved súgja Neked a választ, csak nyisd ki reá a lelki füleidet!...:)