Sokan voltak s talán még sokan is lesznek azok, kik várják az Újkor hajnalát. Igen nagyon sok dolognak kell éppen akkor és ott egy csillag alatt összeadódnia, de a helyzet koránt sem reménytelen. Egy dolog azonban semmiképpen sem elhanyagolandó, a saját spirituális fejlődésünk s lelkiállapotunk, hogy Mi, éppen akkor készen állunk-e, hogy túllépve mindenen, átadjuk magunkat az égieknek, vagy a „tarkóját nézzük” majd holnap a lehetőségnek?!
A most következő sorok szóljanak az időnek, mely soha nem felejti el azt, hogy mindig és minden körülmény között is menni, menni kell tovább…
Sok gondolat és még több olyan érzés kerít hatalmába s lesz úrrá rajtad, mely kétségként, félelemként száll alá tudatalatti „poklodnak”. Egyet azonban mondhatok, ha ezen pillanatokban is a szemedet behunyva s lelkedet kitárva vagy képes meghallani legbensőbb szívbéli szimfóniádat, akkor otthonod keblében ringva, rátalálsz majd minden kérdésed végső nyitjára. Ezzel egyetemben feltárja előtted a „hogyanok” megoldó kulcsát, mely kinyitja Neked azt a kaput, min ne félj majd belépni bátor szívvel, hiszen ott kel majd fel végérvényesen, az Álmaid megújulását hozó hajnal.
Angyali seregek kísérnek utadon…

Drága lélek, légy résen minden pillanatodban, mert elküldök Neked egy földi angyalt, hogy az védőszárnyai vonjon Téged, míg elül körülötted a vihar. Ne késlekedj, légy éber, hogy szemed meglássa, hogy szíved megérezze jelenlétének fényét a most még talán sokszor szürkének tűnő hétköznapjaidon. Látom, izgatottan vársz…Én azonban arra kérlek, hogy most maradj csak igazán nyugodt, mert Imád immáron meghallgatatott.
Szavaidat súllyal, felelőséggel illesd magadban, mert komolyan változni Életed csak akkor fog, ha azokat lelked erejével vértezed fel. Senki nem határozhatja meg végérvényesen utad alakulását, mert a kereszteződések szövevényes hálójában végül Te mondod ki a végső választ. Mások pedig ezen lépéseid felett soha nem hozhatnak ítéletet, és óva intelek attól, hogy ilyen jellegű hibában végül magad is vétkes legyél.
Idegen ország, idegen gyermekének érzed magad, viszont soha nem a vonalak fogják szíved számára jelölni a partokat, csak a lelked húzhatja meg s oldhatja fel a határokat. Mit a papírok mondanak, sokszor a valónak ellentmondanak, mert nincs oly éktelen sor mely a szíved legmélyebb zugából kiírhatná a legmélyebb érzéseid.
Tengernyi kudarcot s áldozatot fog a partra sodorni belőled az Élet orkánja, de mindezen múltbéli „hordalékoktól” megszabadulva tiszta üzenettel érkezhetsz el végül egy öblön át az óceánba. Én már látom lépteid is a tiszta homokban…
Benned van a fény, mely áthatja végül azon fagyos lelkeket is, kik örök kételyük nyomán Rád is árnyékot kívánnának mégis vetni, hiszen ragyogásod egy súlyos tükör nekik.
Sorsodban végül felülmúlod a magad s mindenki reményeit, mert hangosabb a szíved himnusza, mint a kétkedő népek morajlása. Bátorságod áthatja a világot, erőt adva másoknak is a MA építéséhez. Családod számára, pedig megteremted az áldott szebb jövőt.
Írva vagyon minden kezdet és vég, de mi közte igazgyöngyként egy láncra felfűzésre kerül csak a szabad akarat határozhatja meg. A színek, mik sugárzóvá teszik a tekinteted, magukkal ragadják azokat is, kik ma még szürkeségben leleddzenek.
Sok irány mutat célod felé, mik oda képesek eljuttatni Téged, mindegyik tartalmaz egy követ, mely alatt, olyan bölcsesség bújik meg, ami nélkül üresebb lenne az életed. A bölcsesség csak akkor mutatkozhat meg, amikor elkezdesz járni egy az általad választott úton, s élni mered azt, ami tegnap még csak egy álom volt.
Nincs olyan szó, nincs olyan álom, mi ne törhetne ketté, ha elfelejtünk hinni benne…!!

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése