2010. október 12., kedd

41. hét - A Víz üzenete -Bevezető-


Nah, íme vegyük kezdetét, annak, aminek már igazából nagyon régen neki kellett volna állnom. Azonban a jobb később, mint soha elvét hagyom érvényre jutni…eddig sikeresen:).
Azzal a céllal vette kezedét részemről ez a kezdeményezés, hogy tegyek valami olyat, amit eddig én még soha sem csináltam. Foglaljunk össze úgy dolgokat, ahogy eddig még én sem tettem, szóval ezzel egy közös tanulás veszi kezdetét és a reményeim szerint közös lesz a „végállomás”, mikor megérkezünk egy újabb célhoz,  és  tesszük ezt minden héten más témában. Az sem kizárt, hogy gondolat kezdemények alakulnak ki az olvasókban, de úgy gondolom bármilyen szintű, mértékű más irányú megmozdulás elindul Bennetek, akkor ez valami új kezdetét is jelenti fogja…Huhh:).

Azonban még mielőtt nagyon túl fényezném magam, hogy milyen jó is ez az ötlet, másban lelt táptalajt a kezdeményezés. Szeretném most ezt megköszönni, mivel azonban nem beszéltem meg Vele, nem nevesíteném, de amikor Ő ezt olvasni fogja, tudni fogja kire gondolok…

Most már, hogy ekkora lett a bevezetés, ideje lenne a lényegről is írni, vagy legalább is tegyünk egy kísérletet erre vonatkozóan…
A minap kaptam egy nagyon kedves levelet, amiben felhívták a figyelmemet, hogy a méltán híres és neves Dr. Masaru Emoto drága kishazánkba érkezik. Könyvei számtalan országban megjelentek, - 25 nyelven, többek között nálunk is- ezekben olyan felvetésekkel, képekkel illusztrálta a legértékesebb földi kincsünket a vizet, amit addig még soha senki nem tett meg előtte…
Nem tudom kinek volt már alkalma a vízkristályokról készült képeket megtekintenie, de ha eddig még nem tette, most semmiképpen ne hagyja ki.


Döbbenetes, hogy pusztán a szavak rezgései is, miként képesek befolyásolni a víz kristályszerkezetét, nem mindegy hogy szeretem vagy utálom, látható a különbség. Ezt alapul véve ha már a szavak is ilyen hatással tudnak lenni lenne a szerkezetét illetően, szerintetek mennyire befolyásolhatja a mi szervezetünket,hiszen ez a mi epitőelemünk is ezért nem mindegy, hogy milyen dolgokkal vesszük körbe magunkat, vagy éppen milyen a környezetünk!

Ez a következőként hangzott el: „Az eredmények azt mutatták, hogy a zene, a szavak, a gondolatok és az imák befolyással bírnak a vízkristályok szerkezetére, ez bizonyítja, hogy jelentős a hatásuk fizikai valóságunkra.”
Apropó, ha már itt tartunk, ki tartja a mosogató alatt a szemetest, vagy a vegyszereket???
Nahh, mindjárt gondoltam, azok is negatív jelentéstartalommal ruházzák fel azt a vizet amiből végül iszunk, vagy éppen főzünk, itt az első lehetőség, hogy megváltoztassunk valamit magunk körül…
Hamarosan következik a téma "kitárgyalása" is, tarts akkor is velem:)!
Részletes információt Dr. Masaru Emoto előadásával kapcsolatos a következő oldalon találsz:

2 megjegyzés: