Itt ülök, és miközben Vivaldit hallgatok, próbálom összerendezni a gondolataimat, hogy hogyan is álljak neki a témám folytatásának, mert nagyon sok elterelő hadművelet volt az utóbbi időben…Tudom, tudom kifogás…:)
Az e heti vizes témában még fontosnak tartanám kiemelni a vízminőség kérdését is, mert ez cseppet sem lényegtelen momentum.
Rengeteg érdekes kérdés vetődik fel, amikor arról szeretnénk beszélni, milyen is az igazi hamisítatlan Tiszta víz. Nagyon passzoló lehetne, az a felvetés, hogy Dunát lehetne vele rekeszteni, de már „sajnálom” szegényt, hogy mindig mindenki belé akarja dobni az éppen aktuális dolgát…:)
Elképesztően sok cég foglalkozik a víztisztítással. Kapcsolatosan is, hogy hogyan milyen módszerrel tisztítsuk a vizünket.
Már előre leszögeztem itt nem kívánok senkit semmiről sem meggyőzni, most erre ismét emlékeztetnélek, okkal…
Nem állítom, hogy szakértője lennék a témának (sőt), de azon vagyok, hogy mint mohó tanítvány, minél többet tudjak meg az adott témában, amivel éppen foglalkozom Ez ugye egy közös tanulás is…:)
Legyek- e annyira bátor, hogy minden technológiát hacsak felsorolás szintjén is, de említsek?
Leszek…, ha már itt vagyok:)…
Már tényleg nagyon sokat foglalkoztak, azzal a témával, hogy milyen mérgeket, szennyező anyagokat tartalmaznak a csapvizek, vagy akár még ásványvizek egyes fajtái is. A teljesség igénye nélkül lehetnek a következők pl.: klór (csúcs méreg, és az ”íze” sem az igazi, és elég finoman fogalmaztam) gyógyszerszármazékok (hormon, inzulin, fogamzásgátlók(!!!) stb.), növényvédőszerek, vegyszerszármazékok stb. Ezek egyike sem mondható a teljesértékű táplálkozás szerves részének…Pedig fogyasztjuk őket, ha csapvízből iszunk és főzünk…
Azzal a dologgal, hogy tisztítsuk-e a vizet, amit megiszunk határozottan csak egyetérteni tudok, ilyen tények birtokában…
Hihetetlen mértékű változásokon mentek keresztül a tisztítási technológiák is, döbbenet… Indultunk a desztillálástól, de ez ma már tudjuk, hogy hihetetlen nagy „átverés”, mert amit eredetileg tartalmaz a víz (lsd. fent említettek) a forralással nem vész, sőt át sem alakul…
Régen voltak csak aktív szénszűrőket, vagy szénszálakat tartalmazó megoldások, majd ez kiegészült a fordított ozmózissal (Reverse Osmosis). Ezt mostanában elkezdték „támadni”, mert sokan nem értenek egyet azzal. hogy „sterilizáljuk” a vizet majd újra visszasózzuk, mert ez túlon- túl drasztikus eljárás –mondják-. Illetve elszaporodhatnak a kiszűrt baktériumok is, hiszen a membrán csak a 100%-ban tiszta vízmolekulát engedi áthatolni, ezek pedig ott „rekednek”, mindegyik álláspontban van valami elgondolkodtató, de inkább nem alkotnék véleményt…
A baktériumok, mikroorganizmusok elszaporodásának kiküszöbölésére kitalálták az UV szűrőt, most ott tartunk, hogy azt egy legújabb eljárás váltja, válthatja fel az ózóngenerátoros megoldás, mely állítólag kisebb áramigénnyel működik…Hmmm…itt vitának nincs helye:)…
Aztán már lúgosítjuk is a vizet, nagyon sok ember számol be a lúgos pH-val rendelkező vizek egészségre gyakorolt pozitív hatásairól, ezt is aláírom…
Melyiket nem említettem még? Azt hiszem ennyi, ha eszembe jut valami fontos, mindenképpen tudatom Veletek…:)
Tudom, és tisztában vagyok vele, hogy mindezen felsorolt információk nem olyan szakszerűen megfogalmazottak és tudományosak, de megmondom nektek őszintén, hogy már elegem is van a száraz olvasmányokból, anyagokból, elég volt…
Én egyébként fordított ozmózisos víztisztítóval tartom tisztán a mindennapi itókámat…:)
Hamarosan jön a következő téma…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése