Kapcsolatunk a Forrással

Információk, „próféciák”, jóslatok tengerében úszva, s megannyiszor alábukva, olyat érzünk, amit talán még soha, elvesztünk és káosz uralja az életünk, s olykor már reménytelen küzdelem az osztályrészünk eme zavarosnak tűnő világunkban. Ezen pillanatok pedig már-már évekké olvadva savanyítják meg mindennek az ízét a szánkban. Az érzés mely megrémít, hogy életünk kereke egy helyben jár, s a keserűség malmára hajtja csupán a vizet, mindeközben mi pedig szomjazzunk az igazi élet ízét. Fájdalmas könnyek emlékei töltik meg a gondolataink, és azt mondjuk magunknak ennél rosszabb már nem is lehetne, de ekkor megmutatják, hogy de igenis lehet. Mindezt miért, mert mindenre oly könnyen mondjuk, hogy ez lehetetlen, mert az agyunk ezt valamikor elképzelte. Ekkor csupán választ kapunk eme imánkra, hogy lehetetlen már pedig nem létezik, és vannak olyan dolgok, melyeket az Egónk soha nem irányíthat. Az egyetlen dolog, amire viszont hibátlanul képes, elválasztani attól, aki igazán Te vagy. El kell engedned a totális kontrollt önmagad felett, hiszen ez csupán a vesztedbe sodor, mert teremtett Éned által képviselt értékek a természet igaz értékeitől oly távol esnek, ezzel azonban most biztosan nem mondok ismeretlen tényeket. Pénzt felhalmozni értelmetlenül (?), amivel egyre nagyobb hatalmat birtokolsz (?), így ezzel képes lehess erős befolyást gyakorolni embertársaidon (?), ezt igazi örömnek és létezésnek gondolni óriási hiba. Lépten- nyomon saját értékeidet helyezni előtérbe, mindenekfelett az csak szégyenbe sodor. 

Kezdeti utunk során megíródott Lélek dalunk, mely eldalolja életfeladatunk. lassan-lassan a feledés homályába merül, elveszítve a kapcsolatunkat a Forrással, ami biztosítja számunkra az éltető energiát. Pedig ez adhatná meg nekünk az el nem múló mosolyt az ajkunkról, amivel azt láthatnánk meg a világban, ami igazán és belülről ragyog. Egónk által épített érzelmi halmaink ormán állva segítségért az égbe kiálltunk. Sokan erre a választ a világban kutatják, s régen nem ott ahonnan a romlás sarja szirmot bontott. Önmagukra soha nem tekintünk, problémáink forrásaként, mely válaszul szolgálna arra a rengeteg „Miért?”-re . Pedig elsőként, a hibásan kódolt értékek alapján életre hívott világunk csakis önmagunkból kiindulva oldhatók. El kell távolodnunk ettől a világtól, el kell távolodnunk önmagunktól, hogy esélyt adhassunk önnön Dalunk újbóli felcsendülésére. Teret, lehetőséget adva a fülünknek, szívünknek, hogy meghallja újra azt, mely egyszer önmagából kiindulva már megíródott. Ez a dallam soha el nem múlhat, hiszen azok egy az örök életeken átívelő hangjegyek. 

 Mi következik ezután, vagy ha nem vagy hajlandó meglátni, mit már meg annyiszor próbáltak tudtodra adni és megmutatni? Nos,káosz, zápor, zivatar és mennybéli dörgés, melyre felkapod a fejed, mi gondolkozásra és alázatra késztet Téged. S még továbbra is önnön célod ellen harcolsz? Akkor lecsupaszíthatnak teljesen, mígnem már nem lesz mit veszítened és rálépsz a saját ösvényedre, felhagysz az önmagad elöli értelmetlen meneküléssel, hiszen mert nem lesz más út, mely zűrzavarból kivezethet. 

 Úgy tűnik karba tett kézzel kell kivárni a megfelelő pillanatot? Hiszen mindenki azt a „bűvös” szót hajtogatja újra meg újra, hogy időzítés. Hiába a karba tett kéz, ha az agyad megállás nélkül csak robog. Erre nem fogom most azt mondani, hogy a MOST a megfelelő pillanat, hiszen ezt Te is igen-igen jól tudod, hogy a sorsod könyvét a MOSTban írod. Csak egy dolog van, mi számít, hogy Te mikor érkezel meg oda arra a csend födte helyre, ahol elveszted eddigi valód és az eredeti, s Veled született LÉTedre újra rálelsz. Ha viszont ambíciód az Egódra építed, az újra zsákutcába vezet el Téged. Rá kell jöjj, hogy nem az számít, hogy fodrász, kertész, festő, avagy bankár leszel, hiszen nem a hivatásod határozza meg a személyiséged, hanem szíved adhat végső értéket annak a munkának melyet végül örömmel felöltöztetve végzel végül el. 

Tudod, hogy állandóan keretek közt élni, az egy halálos csapda a léleknek, s majdan a testnek is, ha végül nem vállalsz felelősséget azért a pillanatért melyben visszavonhatatlanul felvállalod saját magad. Most tudom, hogy újabb kérdés cikázik a fejedben, de hisz azt sem tudom, hogy ki is vagyok én?! Jogos a kérdésed, de minél jobban hajszolod, minél jobban AKARod, sajnos annál távolabb sodródsz a saját igazságodtól. A válasz eme kérdésre abban áll, hogy amikor képes vagy egy adott pillanatban megállni és csendbe burkolni a szíved és átadni magad az szívbéli alkotás örömének, szabadon engeded vágyaid, ahol a képzelet a szárnyára vesz és elrepít Téged arra a helyre, ahol rögtön tudni fogod, hogy újra hazaérkeztél. Innentől „csak” őrizned és ápolnod kell ezt az érzést, mely újra édessé változtatja az élet ízét a szádban, s azzá leszel, akivé lenned kell, ehhez viszont meg kell tanulnod bízni az isteni vezettetésben. 

 Ajándékozz meg bennünket azzal, hogy tényleg önmagad leszel. Mikor újjászületik benned a Dal a hogyan is megszületik hamar, a szíved alkotása pedig nyomot hagy a világban, melyben láthatóvá válik egy újabb lélek diadala.

A lélek szimfóniája....

Hosszú idők némaságát a körülöttünk végbemenő változásainak morajlása függesztette fel. Szavaim most leginkább azokhoz szólnak igazán, kik még önmagukat és önnön értékeiket keresik a külső világ délibábjában.

Amit most a következő soraimban átadok, se nem újak, se nem forradalmiak, de valahogy mégis késztetést érzek, hogy leírásra kerüljenek. Folyton vizsgálod a környezeted, hogy találj valamit, de van egy rossz hírem a mindent átíró pillanatot nem ott lelheted meg. Hanem akkor,amikor veszteséget szenvedsz, mikor megállítanak, amikor szenvedsz, amikor elvesztél. Hiszen ezen pillanatok alázatra és elmélyülésre késztetnek Téged. Elkezdesz másként tekinteni, az egész eddigi életedre.

Az ilyen „elveszett” pillanatokban, új dolgok, lehetőségek bontanak szirmot, amelyben meghallhatod legbensőbb SAJÁT, igazi dallamod. Fájdalmas eme találkozás, de egyben felemelő is, hiszen LÉTezésed új szintjére emelkedhetsz fel. Keményen hangzik majd talán, amit most mondok, de Neked sem hazudhatok. El kell pusztítanod azt a világot magadban, melyben az EGO-d diktálta motivációk voltak a mérvadók. Az életed többről szól, mint az „ÉN”-ről, hiszen te a „MINDEN” vagy, forrás, erő, teremtő, ami akkor lép működésbe, amikor a szíved a helyére kerül.

Sok fájdalmad és félelmed fog a felszínre törni, mert az Ego megpróbál majd túlélni, de ezen idő alatt is tudnod kell, hogy szíved legyen hálával teli, mert eltévedni és megbotlani nem bűn, hiszen nem az határozza meg személyiséged mélységét, hogy a döntés, amit hoztál, rossz volt-e, avagy jó, hanem ahogyan végül Te reagálsz a saját tévedéseidre! A harcod önmagaddal a legkeményebb kihívásod, azonban idővel arra is rájössz majd, hogy valójában nem is kell csatát vívnod, mert maguktól olvadnak le a falak, ott ahol a lélek és a szív egy helyen lakozik. A segítő erők ilyenkor, valahogy mozgásba lendülnek és nem a korlátaidra kezdesz el végre koncentrálni, hanem arra, hogy egy vagy az úttal, amin alázattal járva a lélek megdicsőülést nyer jutalmául.

A csend mélyébe kell hatolnod, elveszned és átadnod magad, ahol rájössz minden idő és tett, amit eddig a körülményeknek való megfeleléssel töltöttél, csak hamis Énképek zavarodott halmaza volt. Csak egy helyen lelhet békét és megnyugvást a lelked, amikor szívbéli önmagadban… igazi önmagadra lelsz…! Csak meg kell hallanod lelked dallamát.

Felejtsd el azt az embert, aki a múltban voltál, hiszen elégedetlenséged forrása, ami távol tart vágyaidtól csupán egy valami lehet, -és az nem a körülmény!- hanem Te saját magad!!!!

Az emberek zöme, mindig a nyitott ajtót keresi, és csak akkor akar belépni, ha nyitva látja azt. Ilyenkor egy dolgot azonban valahogy mégis elfelejtenek, a megfelelő kulcs nyitja ki az ajtót, -még csukott szemmel is!-, mert a SZÍV A KULCS (!!) a zárba. Ez kinyithatja előttünk azt az ajtót, amit nekünk rendelt a sors.

Válaszútjainkon nem a szemünket kell használnunk, hogy tudjuk hová is tartunk, a szívünket kell a helyén tartanunk. Egy helyen és egy időben kell jelen lenni a léleknek és a szívnek, hogy a célunk, végül elérjük.

Egy lélek önfeledt mosolya....

Hosszú idők némasága után újra papírt ragadva ömleni kezdenek az égben íródott sorok… Kikről szólnak majd az ide lerótt mondatok, érezni s tudni fogják, hogy róluk, nekik és értük íródott…

Éjszakából a mába, télből a nyárba, mindenben ott a változás, mindenben ott dobog az élet, de csak az él igazán ki szívében érzi az áramlást. Az utak melyeket magad mögött tudhatsz, élmény gazdag emberré tettek, de lelked többre áhítva kell újra meg újra útra, mert lázasan keresi értelmét a pillanatnak, s a rövid imád az égnek, eme rövidke sorokban szummázva a következőképpen olvashatók:

***

„….Szeretném látni, hogy merre is kell mennem…

Szeretném meghallani a csendben, az igazi út porának sercegését a lábam alatt…

Szeretném érinteni, a lüktetést, a dobbanást, legyen az egy lélek, egy fa, egy kő, avagy egyéb égi teremtés….

Szeretném érezni a szívemben, az éltető energiát, mi fáradatlanul megvalósulásom, s végső kiteljesedésem felé hajt…”

***

Otthont keresve számtalan szegletében vetettem meg a lábam a teremtett világunknak. Szépségük megragadó, de hiányzik az érzés, mi maradásra bírna a testem, szívem húz, s a lélek csupán a hívásnak engedelmeskedik. Megértettem és megláttam több poklát is világnak, több színét a lelkek sötétségének, de mosolyom mégis erősebb lett, mert nem hagyom, hogy a rajtam ejtett sebek pokollá tegyék a holnapom. Tudom, hogy több van bennem, mit most átadok a világnak, több az értékem, mit magamból másoknak megmutatok, de ennek oka nagyon is egyszerű mert én is mint mások, kik az önfeltárás rögös útján járnak, csak rétegről- rétegre haladnak. Egy az, ami igazán fontos, hogy úton vagyok…

S most jöjjenek a hozzád intézett gondolatok:

Nem számít, ki gyávának gondol, Neked csak annyit kel tudnod, hogy a pofonok melyeket kapsz, talpadon állva, és emelt fővel viselsz, további erőket mozgósítnak magadból, magadnak. Nincs itt semmi titok, semmi ámítás csak a leplezetlen való. Van amikor, „pucér” vagy világnak, de csak mert nincs mit takargatnod, több van benned, mint amit magadra tudnál ölteni, de mégis sokszor adsz ennek a kábításnak, de aki igazán Téged lát….Ő csukott szemmel is tudja, hogy Te vagy az….

S idővel rájössz az otthon, amit keresel, oly közel van hozzád. Nem olyan nagy a távolság, sőt, sokkal közelebb, mint gondolnád. Mikor rálelsz, nem kell többé folyton úton lenned, mert megleled mindenhol és mindenben. A vándorlásod, tapasztalttá tesz, segít felismerni és különbséget tenni, mi az, ami látszat és mi az, ami való.  

Szemed sokszor kérdésekkel, talányokkal teli, de ahogy a világra szemet tudsz vetni úgy csak kevesen tudnak. Kitörő gyermeki lelkesedéssel örvendeni, igazi ajándék ez, s Te birtokolod eme kincset. Ne felejtettél el semmit, abból, hogy hogyan kéne igazán s tiszta szívből nevetni. Megnevetetni embereket nem csak egyszerű kiváltság, ami Téged is örömmel tölt el, amikor jóízű kacagást csalogatsz elő a mosolyt nélkülözőkből.

Minden út hosszú, és mindig a végét várjuk, hogy majd ott megleljük azt, amiért útnak indultunk. Azonban sokkal fontosabb, az hogy kivé nőttünk fel a megtett út során. Ne várd el az úttól, hogy tökéletes legyen, mert akkor csalódni fogsz, minden adott körülmény szükséges ahhoz, hogy megtapasztalhasd igazi önmagad és megtanulhasd használni, a benned lévő Teremtőt. Ne bánj semmit, csak határozd el magad, hogy a pillanatban élve csak a szívedre hallgatsz. Igaz sebezhető leszel, de mit általa nyersz, több egy pillanatnyi örömnél, több az Mindennél...

Lélektől lélekig...

Túl sok most Benned a kérdés, de ugye emlékszel arra a pillanatra, miben már füledbe suttogták az Angyalok, hogy életed jobbra fordításához a kulcsot önmagadban találod. Így, az egész mostani talány megoldásához szükséges útmutató Benned már réges-régen megíródott. Rengeteg út vezethet él Téged a hőn áhított szívbéli választottad megtalálásához. Egy lépésnyire vagy az érintésétől, de Neked mégis a kételyeidet vetíti vissza az életed, immár múltbéli széles vászna, mert nem mered igazán hinni, hogy Veled megtörténhet eme „csoda”. Sőt ennél tovább megyek, nem mered hinni, hogy igenis megérdemled…

Van egy rossz hírem másképp nem fog menni, tanuld meg elfogadni, hogy Boldogság a génjeinkbe van kódolva!! Ne hagyd, hogy az Egód lázadása miatt elszalaszd azt a pillanatot, melyben a szíved a füledbe suttogja az áhított saját válaszodat. A saját jogon hozott, szabad akaratú döntésed eredményeként képes vagy az életedben mindent megváltoztatni, de ezt már oly régóta tudod, akkor mikor jön el az pillanat, miben gyakorlatba ülteted át a hatalmas tudásod ?!! 

Szeretnéd tudni, hogy ő az, ki szívednek vágya?

Ő az, ki a saját, önnön teljességed meghosszabbítása?

Ő az, kinek szíved dobbanása Benned felélesedve teszi érezhetővé szeretet igazi értelmét?

Csak maradj csendben, ott van már most is a válasz. Ne várd, hogy szeressen, légy te az első, ki a szeretettel és egy lépéssel közelebb kerül belső önmagához. Ne ígérj felelőtlenül, ne mond, hogy szeretsz ha a szívedben nincs az érzésnek biztosan nyugvó talaja, ne tégy semmit pusztán önző érdekedből… Csupán egy dologra tégy ígéretet, és azt is csak MAGADNAK, hogy:
... Saját  megvalósulásom útján hátrányosan meg nem alkuszom, a szívem hívására válaszolok, és nem mondok le az életről, továbbá hajlandó vagyok, ennek megvalósulásáért, másoknak nem tetsző döntéseket hozni...

Ha magadban, önmagadra lelsz, meglátod másban is azt az otthont, mibe megérkezve minden kétség szertefoszlik hamar, ahogy a pernye szétszóródik szélben egy fuvallat hatására. A biztonság érzése áramlik szét a tested minden kis zugába, s csak annyit tudsz mondani: „köszönöm, otthon vagyok”.  Lelked látja azt, mi a szemed számára egy megfelejthetetlen, s rejtélyes talány.

Csukott szemmel érzed a bőre illatát, érzed szíve mindenegyes dobbanását. Többezer kilométernyi  távolságból is, érzed lelke hívását, s lélegzete felfokozott ritmusát. Az együtt töltött boldog pillanatok édes ízét érzed a szádban, mi képes megédesíteni az élet minden savanyú mozzanatát. Nem számít az idő, nem számít semmi más, csak a pillanat, miben eggyé válik a két lélek, miben mézédessé válik az együttélés. Nem számít, mennyit kell várnom Rád, nem számít semmi más, csak a lelkek szőtte sokszor mások számára láthatatlan háló, mi apró kidolgozott finomsággal szövik át a mát s a jövő valóságát.

Fogadalmat tettem magamnak, miben a Boldogság alkotja a fő „kompozitot”. Nem tehetem meg, hogy felmondom eme ígéretet, mit önmagamnak tettem, csak mert mások szürke jövőképe csődöt mondott. Mindig is hittem a Lélek Szabadságában és ez a nehézségek ellenére semmit sem változott.

***

Több van Benned, mint azt hinni mernéd, fogadd el a képességed arra, ki igenis alkalmas élete felemeléséhez!! Lelkedben a végtelen, mi képes szárnyára hívni a kétkedő tömegeket, csak mert a hit minden képesség birtokába képes juttatni Téged, hogy megéri-e hinni, nem posztom helyetted eldönteni, de egyet azonban mondhatok, milliónyi tömeg is kevés, ha Te nem vagy befogadó a világra és nem vagy benne Jelen!! Ha nem látod a kiutat, s vakon cselekedsz, akkor bízd magad az ösztöneidre, mik sugallni fogják, hogy mely úton juthatsz el az önmagadnak tett ígéreted életre hívásához.

Szállnak szavaim a szélben, abban bízva, hogy Rád találva szertefoszlik minden kétely, mi lelkedet nyomva gátját lennének képesek képezni a végső megérkezésednek. Hiszem, hogy Boldogságod kulcsát már a kezedben tartod, csak félsz használni a belső szemed, mi szeretné látatni Veled a betöltött szereped a Világban. Eme Lét nemhogy, nem csekély, hanem, ami képes forradalmat írni a lelkek tömegében. 


Légy az, ki hitével vállalja, hogy sorsa a félelmeken túlmutatva képes megvalósítani, mire sokak szerint senki sem képes. Magam sem tehetem meg, hogy ezt ide eléd ne vessem, hiszen vállaltam, hogy azon szavakat fogom adni, mik képesek tömegekre hatni.

Lelked kendőzetlenül képes mutatni, hogy Ki vagy, azt nagyságot, mi nem fog kérdést hagyni mások előtt, ez azonban egy hatalmas feladat léleknek, ha nem hagyod szóhoz jutni. Akkor is egy kihívásra vállalkoztál, mikor megszülettél. Nekem nem kell ígéret arra vonatkozóan, hogy látod e. Sőt, nekem nem kell semmilyen ígéret, csak érezni szeretném, hogy Önmagad vagy!!

Hunyd be most a szemed, hogy megláthasd végre belső tiszta fényed, mi képes beragyogni minden teret. Ha most csak két szót mondhatnék Neked  útravalóként, hogy miért cselekedj ekként, akkor csak annyit mondanék, és azt is csak azért mert rendületlen hiszek benne:
...A legjobbat érdemled!!...

Lélek dobbanás...

Sokszor múlik el úgy egy pillanat, mi fájdalmas mozzanatként juttatja eszünkbe halandó mivoltunkat, kik itt a Földön sokszor ádáz körülmények között is mégis és folyton mindent túlélünk. Hiszen erőnk sokszor tudtunk nélkül, de mégis ember feletti létre emeli fel a lelkünk. Választunk egy életet s egy sorsot, de egyet valahogy mindig elfeledünk, hogy minden változik és semmi sem örök. Talán csak egy dolog… Ami viszont minden pillanatban egy csapásra mindennek új formát kölcsönöz. Ez nem más, mint a Szeretet, mi lelkek millióinak hozza el a várva-várt áldott s szebb jövőt.

Nehéz súlyokat cipelve a lélek hamar fáradságot érez. Sírva kér egy új lapot. Miért nem könnyítesz magadon drága lélek, ad át végre múltnak, minek már ideje visszavonhatatlanul múlttá kéne lennie. Mihez ragaszkodsz oly nagyon, hisz minden, mi igazán Te vagy, örökkön a szíved legmélyébe rót barázdáiban s a génjeidben hordozod.

Látom, hogy fáj, tudom, hogy érzel… a szíved mérhetetlenül sajog, de a hited által hívott jóslat pillanatai csak akkor válhatnak csodává, ha végre elfelejted ki vagy a fizikai síkodon és hajlandó leszel meglátni magasztosabb, felbecsülhetetlen önmagad. Nem az-az igazi kérdés, hogy ki voltál, hanem, hogy most ki vagy, és nem számít mit mások látnak Benned, ha közben Te magad pedig folyton gátjává válsz saját megvalósulásodnak.

Léted értelme nélküled nem válhat valóra!! Viszont szeretnéd tudni, hogy ebben a világban mi is valójában Neked is a szereped?! Ez teljesen normális, de ne azt éld, mit mások Rólad gondolni vélnek, légy végre az, ki születésekor visszavonhatatlan ígéretet tett arra, hogy a saját sorsát emeli fel, s ezen keresztül emberek ezreinek életét fogja cselekvésre ösztönözni és egy magasabb szintre emelni. Hogy nehéz ez a vállalt küldetés? Hiszen ezt már a születésedkor tudtad. A megfelelő úton járva válhat visszavonhatatlan valósággá, ez az út hosszú lesz és rögös.

Én látom ki vagy, s hová tartasz…

Látom az erőd, mely sokszor elhagy…

Látom, hogy küzdesz, de az önmagaddal vívott folytonos harc, csak Téged emészt fel, teszem hozzá feleslegesen…

Látom, hogy egy pillanat elég lenne ahhoz, hogy gyökeres változást hozz az életedbe…

Látom, hogy megfeszülsz, pedig csak el kéne engedned…

Látom, tele vagy szeretettel, de az első lépésben tanuld meg szívből szeretni önmagad…

Látom, hogy hited leapadt, de bátor vagy, mert szívedben még mindig reméled, hogy sorsod új fordulatot vesz…

Én itt vagyok…Tudom, hogy tudod, hogy nem vagy egyedül, én pedig nem eresztem el a kezed, csak ha Te kéred. Nehéz az idő múlása, mi szívedbe mar, hagyj fel végre kérlek az önmarcangolással. Sebeid gyógyulóban, csak várj türelemmel, mert elcsendesülőben van már a vihar. Vannak pillantok, melyekben magam is elnémulok, de most szeretném, ha hallanád szavaim, mik életed jobbra fordulásáról ad számot, s csak bátorítani tudlak Téged, hiszen egy jobb életre vagy hivatott!!

Az élet nem attól szép, ha az tőled tejesen függetlenül zajlik,hanem attól, ha Benned dobog…

Utunk a forráshoz...

Kitárt karokkal várod a csodát? Helyes, így egy lépéssel közelebb vagy a végső megoldáshoz. A kardinális ívet azonban az adhatja meg Neked, ha kitárod a szíved minden egyes ablakát. S cselekvésre buzdítod a lábadat!

Szürke nappalok s éjjelek váltják soron egymást? Akkor talán itt volna az ideje beengedni a Te életedbe is a szivárvány minden egyes sugarát. Töltsön, s járjon át egy új illat, egy új érzés, mi képes újra termővé tenni Benned a talajt. A parlagon hagyott parcellákba is vesd el a szereteted magját, had sarjadjon ki belőle az új alapokon nyugvó Életed, mire lelked már oly régen s áhítattal várt.

Lelked dacos, s kérdésekkel teli, akkor most itt az ideje annak, hogy lecsendesítsd az Egód. Hisz a csend szülte pillanatban végre meghallhatod az igazi saját szívdobbanásodat.

Hangos a világ ezért van a fejed telis-teli, de kit érdekel a szóbeszéd, ha Te ott belül magad nyugalomban tartod. Most azt gondolod, milyen könnyű nekem idekarcolni eme sorokat, de a valóságban megélni ezt mégsem ilyen egyszerű. Nos, ha így gondolod, azt kell mondjam, hogy igazad van, DE…! Soha senki nem ígérte nekünk, hogy az igazi utunk nem lesz rögös, én sem kívánok most mást mutatni Neked, mert ez részemről csupán szemfényvesztés lenne. Csak egyet mondhatok, hogy megéri…!!

Egyébként én csupán a rajtad keresztül cikázó szavakat hallom s vetem le ide eléd, és bele egyenesen a szemedbe, hogy visszaolvashasd kivetülő gondolataidat, amit meghallani valamiért, nem akarsz. A páncélod mögé bújva várod, hogy elmúljon ez az újabb íjzápor, mit magadra hívtál, ez azonban csak is általad vétethet véget.

Igen, valóban nehéz az áramlattal szemben úszni, ezért kevesen is teszik, mert a könnyebb utat keresik. Viszont ki a forráshoz kíván eljutni, annak nagyon sok bátorságra lesz szüksége s erőre. A szíved azonban magához fogja hívni, a vele együtt úszni kívánókat, egy már van…Én! Szóval ne félj, Te már réges-régen nem a túlélésre játszol, hanem a létezés magasabb szintjére kívánsz lépni, és erre én csak helyeselni tudok. Ennek bekövetkezéséhez viszont cselekvésre lesz szükséged.

Határozd meg Te magad az irányt azzal, hogy saját sorsod hajóskapitánya leszel. Lesznek utadon zátonyok s kalózok is tán, mik majd nyomot hagynak a testeden s lelkeden, de csüggedelemre mégsincs semmi ok. Hiszen ezek részei lesznek az útnak, mik a célodig juttatnak el Téged. Sőt, ennél tovább megyek, ezen az úton járva válhatsz majd Te magad is tanítóvá.

Ezen az úton lesznek olyan lépések, mik nem lesznek kihagyhatók s átugorhatók. Ám, ennek oka nagyon egyszerű, a világ nem képes egyik napról a másikra napra új ruhát magára ölteni, megváltozni csak, mert egy ember hozzáállása megváltozott, de soha ne feledd, arra a cseppre szüksége lesz, ami a Te lelkeddel belekerül a világ tengerébe, így válhat majd a Te csepped is végül világtengerré. Azonban ez a pillanat, miben most élsz, teljesen elegendő ahhoz, hogy meghozd azon döntésed, minek folyamán az Új Életed bonthat szirmot.

Nem a nagynak látszó dolgokban van az élet igazi sava, hanem az apró mozaik kockáink aprólékos, egymáshoz illesztésével születhet csak meg maga az igazi csoda. Létezésed is egy válasz a világnak, éld ezt Te magad is meg egy igazi csodának!

Célod, miért kinyújtod majd a karod, legyen letisztult s határozott. Kétségekre már nem lesz időd, csak az út van és Te, mi egy végső cselekvésre ösztönöz. Szavaid helyett, a tetteid beszéljenek, hogy azokból én is kiolvashassam, hogy a saját létezésedben magad is örömödet leled. Csak ez a fontos, a többi csak mese, élj lelked szerint, mert abban rejlik a élettörténeted végső önnön értelme.

A gondolat még csak a kezdet kezdete, légy igazi cselekvő, ki hitével tölti meg a most még üres sorokat, mik elbeszélik végül az utadat, amin járva meglelted igazi önmagad. Így lehetsz majd magad a forrás, mi képes lesz szomját oltani az Életet szomjazóknak…

Sorsforgatókönyv...

Sok út, sok választ rejt. Sokan lázasan keresve kutatnak, miközben maguk sem tudják, hogy igazán merre is tartanak. Vágyódnak a szebbre, a jobbra, de önmagukat mégsem tartják érdemesnek egy magasztosabb valóságra.

A változások korában, minden mi eddig lehetetlennek tűnt, az most mindenek ellenére végső értelemmé válhat az alkotásainkban, tetteinkben. Ezzel lehetőséget, erőt adva másoknak az előttük álló nagy utazásra. Részemről lehet, hogy ez is csak egy próba, mi lehet, akár hiábavaló is, de ha már egy ember életében képes, mégis nyomot hagyni, akkor már megérte, hogy leróttam eme sorokat.

A lényed legyen a Léted értelme. A tetteidben kel életre, vagy bukik alá a lélek. A megtestesülésed legyen a szívedben dédelgetett érzelem. A ki nem mondott szavaid engedd most tovaáramlani, hogy azok ne ragadjanak meg Benned, ahol gátak, félelmek formájában öltve testet kínozzák véresre az érző szívedet. Lehetnek kétségeid bennem és a szavaimban is akár, ezért csak egyet kérnék Tőled, önmagaddal szembeni aggályaid s félelmeidet engedd csak úgy szertefoszlani! Miért? Mert jóslatok s csillagok híján is egyet biztosan tudok, Te is Boldog Életre vagy hivatott.

Egyre sűrűbbek a gondok, egyre sűrűbbek a kétséges kereszteződések? Tudod mit, Te mindezek ellenére mégis maradj nyugodt!...Mert minden, ahogy ez is, csak egy átmeneti állapot… Egy új állomáshoz érkeztünk, ahonnan csak szívünk által vezérelt gyengéd hang útba igazítása vihet és indíthat tovább. S ki szívével száll szembe, az végül fájdalmas sorsra kárhoztatja magát. Te ne tedd kérlek, mert Létezésed értelme, a boldogság bőrében bújva jelöli mások számára is ezt a lehetséges üdvözítő utat.

Ahol túl sok az értelem, ott elveszti igazi jogosultságát az Igaz érzelem. Pedig, mi igazán fontos, hogy az önmagunkon átvezető úton, tanuljunk meg végre igazán szeretni. Hisz egyébként, mi értelme az egésznek, ha nem tudunk igazán s szívből szeretni?

Hosszú volt és rögös az Út, mi Téged idáig elhozott, de minden sebet, mit az élet folyama az arcodon, testeden hagyott, meglásd heg nélkül fog majd begyógyulni, Neked csak Hinned kell rendületlen!

Ne cipeld tovább a múltad terhét, fájdalmát már tovább. Legyen elég a gyötrődésből!... Hunyd be a szemed s tekints magadra úgy, kit végérvényesen sejtszinten átírnak a "boldogság gének" legbenső programjai, kiből ezáltal eltűnik minden fájdalom, s újjászületéseddel döbbented rá a világot arra, hogy mindez lehetséges, csak szívből kell kívánnod.

Az én kétségeim már szűnőben, s be kell lássam, hogy ennek köszönhetem nap, mint nap a mosolyt az arcomon. Kitartásod elvezet Téged is abba az öbölbe, hol már sokan vagyunk kik csak, azt várjuk, hogy a saját völgyödön áthaladva Te is rátalálj erre a helyre, hol szertefoszlik minden kétséged, ahol a Te lelked is megérzi az igazi feltételek nélküli Szeretet, édes illatát.

Hatalmadban áll megtenni, hogy változtass a hozzáállásodon, s hatalmadban áll, hogy ezzel még a mai napon, „happy end”-re írd át a sorsod forgatókönyvét.