Különleges vagy!

Mikor a napi küzdelmek feledtetik Veled, hogy ki is vagy és mit is bírsz igazán, vedd kezedbe eme sorokat, hogy tudd nincsen leküzdhetetlen akadály!

…Különleges vagy!…

 

Mikor néha szomorúságot hallok hangodban, szívem hevesebben dobban, oda tolom fejedhez a vállam, mielőtt az bánatában a falhoz koppan.

Kérlek érts meg, nem sajnálhatlak abban a pillanatodban, nem erősíthetem benned, hogy az élet egy pokol. Én azért vagyok melletted, hogy ott és akkor nézhesd az én szememmel a fényesebbik világot, nekem kell akkor mindent másképp látnom, ahogy most is látom!

Észnél kell lennem, mert a Te szabad akaratodat is mindig tiszteletben kell tartanom, de nem hagyom, hogy azt az embert bántsd, kinek szépségét én a könnyek közt is tisztán látom…  

Lehetsz a fájdalom és a bánat totális mélységében, de sosem lehetsz elveszett igaz barátaid ölelésében. Azért vagyunk, hogy rendületlen hitünkkel túllendítsünk holtpontodon…

Tudod mit…?

Inkább nevetésre, kacagásra „kényszerítelek”, mert az mindig segít keresztülmenni földi fájdalmainkon. Lehet, hogy haragszol majd érte, de nem baj, mert ha mosolyogni látlak, már megérte részemről ezt az áldozatot.

Erő mely Benned lakozik képes lehívni az eget földre, ebben a kérdésben nem alkudozom!

Örülök, ha ezek a sorok legalább egy kicsit képesek úrrá lenni fájdalmadon.

Nincs hatalmam és befolyásom az életed felett, ha lehetne se tenném, mert egy Isteni remekművet megváltoztatni a „legnagyobb” földi vétek…

Hiszek a csodákban, ezért vagyok itt. Szeretnék Neked is adni, amit csak lehet és megengedsz, ha Te nem hiszel, akkor majd fogsz…:-)  

Halld meg szavam, mit égbe kiálltok, ha szükséges: szép család a miénk és még van benne hely bőven…:)!

Veronica A. Shoffstall szavaival zárom ezen bejegyzésem:

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között.
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,

És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.

Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”