Az otthon melegében!

Így most, hogy fahéj illatba burkolom a lelkem, elmondom Nektek, mit látok most azon fogalom értelemében, hogy Karácsony…

Azt kívánom, hogy bár újra azt érezhetném, mit régen gyerekkoromban a fa előtt állva éreztem, de én most csak a következőket tapasztalom:

Sokan rohannak bolttól-boltig, hogy találjanak valami ajándéknak valót, és pont eközben veszítik el a valós kapcsolatot, mit a szeretet ünnepén érezni kellene. Már egyre inkább láthatatlanná válnak azok a szálak, melyek végül, mégis összekötnek bennünket a szeretteinkkel.

Némán ülve az asztalnál táplálják testüket finomabbnál- finomabb ünnepi étkekkel, és ezzel egy időben hol vannak az ünnepi értékek?
Azaz érzés kezd eluralkodni, mint honvágy, mely a szív bensőséges otthon melegébe vezetne el. Ezen érték hiányát felismerve összetalálkoznak azon lelkek, kik élik, miről sokan csak elmélkednek.
Ezt a fajta hiányt temérdek ajándék sem lesz képes megadni azoknak, kik a lelkükben éheznek…

Kopogtatok szíved ajtaján, és türelemmel azt várom, Te nyiss nekem ajtót és Ne az inasod. Nem várom el Tőled, de vágyom rá, hogy otthonod melege számomra is otthont jelentsen, és magadtól oszd meg azt velem. Ha Te majd szívvel és szeretettel érkezel el hozzám, akkor mindig bebocsátást nyersz…

Ilyen időkben álmodunk egy szebb világot magunknak, ahelyett hogy már most hinnénk, és élnénk azt a valóságban! Ha az álom, mindig csak álom marad előbb-utóbb, de álmatlanná tesz bennünket. Ha tételen vagy, nem tudsz haladni, hol nincsenek tettek, elmaradnak az eredmények, hol elmaradnak az eredmények, ott szépen lassan elmarad a hit, hol elmarad a hit, ott elmarad majd minden, és csak a veszteség érzése tölti be az üresen hagyott tereket…

Képzeleted ereje, mindig felfedi majd előtted lépéseid szükséges sorozatát, viszont minden út tartalmazni fog majd kérdőjeles kereszteződéseket, de csak egy szavadba kerül, hogy a megfelelő személy megjelenjen, aki ott és akkor az útjelződ lesz, akinek szavai tovalendítenek…

Tiltakozásod mutatja nekem, hogy lelked mégis szeretetre vágyik, csak néha még Te sem tartod magad méltónak az ilyen fajta cselekedetekre.
Szeretném Neked megadni, mit sokan titkon csak, de mégis remélnek, kérlek, ne tagad meg nekem ezt az örömet!
Ha elfogadod az önzetlen ölelésem, megérted majd mennyire képes szabaddá tenni ez az érzés!

Viszont ha ezt nem szeretnéd megélni, szomorúan bár, de elfogadom, csak mondd a szemembe: hogy nem vállalom… Mondd el mindenkinek, hogy az érték, mellyel felvérteztek ezen világ küzdelmeire, jogosulatlanul lettél a birtokosa…Én azonban ezt nem így gondolom, de ez pedig az én dolgom…, ezt a küzdelmet majd Én vállalom!

Viszont, ha mégis cselekedni kívánsz, akkor ennek az ideje most érkezett el…!
Nem foglak meggyőzni semmiről, de ha igent mondasz a cselekvésre, készülj fel, mert nem tudok, nem hatással lenni az elkövetkező évtizedeidre…,mert ugye bár optimista vagyok:)!

Te engem tanítasz, én pedig Téged, mert ez az élet színes „játéka”. Ez a felfedezés hordozza magában a legtöbb élményt, melyet az emberek adhatnak egymásnak.

Most újra visszatértünk kiinduló gondolatunkhoz -az otthon melegéhez:

Hol lehet szeretetről beszélni, hol nincsenek soha sem otthon, ahol mindig más nyit ajtót…?
Hol lehet szeretetről beszélni, hol csak az átkötözött sebek nyernek odaadó figyelmet…?
Hol lehet szeretetről beszélni, hol a megvetés és az irigység rakott magának biztos fészket…?
Hol lehet szeretetről beszélni, hol nem hiszik a csodák és szeretet létezését az emberi szívekben…?

Hát legyen beszédes ott a szeretet, hol kinyílnak a szemek, hol mindig otthon érzi magát minden lélek, hol a sebek helyett, az igazi, emberi kapcsolatok értékét ápolják, hol a közös tudatban már most is azt élik, ami a tömegek számára ma még lehetetlennek tűnik…!

Ezt az érzést megismerve add át majd másnak is!

Szélesre tudom kitárni a karom!
Szélesre tudom kitárni a szívem!
Szélesre tudom kitárni a lelkem… ezért lehet benne Neked is helyed bőven…:)!

Hittel az álmok megvalósulásáért!

Amikor elszabadul bennem valamilyen érzés, ma már nem kérdezem, hogy miért van ez, csak hagyom, hogy áramoljon, hagyom megtörténni, legyen ez most erre is egy jó példa…:)

„Bárki” megmutathatja, a korlátok között mégis milyen tág a világ látható volta.
Azonban kell „valaki”, aki viszont azt mutatja meg, hogy milyen a világ láthatatlan és határtalan volta.
A két part közt átívelő híd létezésére, pedig a Te saját lényed, a totális garancia…

Személyed sok kétséget kelthet másokban, mert nem tudhatják: Te csupán vágyaidat kelted valóra, melyet élni, érezni kívánsz, méghozzá a nap minden áldott pillanatában…
Nem értik, Te mit nem értesz, hiszen olyan egyszerűen próbálják tudomásodra hozni, hogy az élet, az csupán csak egy szelet torta!
Ezzel szemben Te?

A látomásod nem csupán egy szelet a mannából, hanem: az egész maga!! Megítélésed szerint azonban, megosztod, megoszthatod ezt másokkal is, akiket erre érdemesnek tartasz…és teszed ezt minduntalan…ne tagadd mert pontosan látom!...:)

Látnak valamit Benned, és azt hiszik ismernek, pedig titokzatosságod maga egy megíratlan remekmű, ami egy álarctalan kivetülés, teljes életnagyságban…

Nincsen semmi trükk, semmi átverés csak a csupasz való, hogy valami létezik, még ha ezt sokan lehetetlennek, alaptalannak is vélik. Te rendületlen hiszed, hogy Megvalósító vagy!

Nem számít, mit nem látnak a zárt sötétben tapogató emberek. Csak az számít, hogy Te vakon is tudod ki vagy, honnan és hová érkezel…

Fájhat egy-egy esés, ott mélyen legbelül, de ezzel még nem foszthatnak meg attól, ami a lelked szerves részét képezi. Nem vághatod ki egyetlen megsebzett darabját sem lelkednek, ha szükségesnek érzed, engedd el és add át a „mindent tudó erőknek”, így ezzel utat engedhess az újnak.

Nem telhet úgy el egy nap sem, hogy ne tudd, miért harcoltál, küzdöttél minden erőddel és hiteddel… Az érzés miatt:)

Céljaid szentesülnek, ha mások önzetlen szolgálatába állva, a felnövekvő nemzedékeknek közösen jelöljük ki a követendő értékeket!

Nincsenek kételyeid, hogy a létezéseddel egy magasrendű hozzáállást képviselsz és tudom, hogy ezt szeretnéd átadni az úton minden veled szembe jövőnek…

Nincsenek kételyeid, hogy valóban érték az, amit a kezedben tartasz. A rendelkezésedre álló lehetőségekkel, pedig másokat is az élet küzdőterére „csalogatsz”…

Nincsenek abban sem kételyeid, hogy megvalósulnak a magasztos célok, melyhez milliók adják szívük és lelkük verejtékét, és teszik mindezt még a belátható jövőben…

Ezeknek köszönthetően viszont előbb- utóbb elmúlnak Belőled azok a kételyek, hogy oroszlánrészed van a teremtés ama folyamatában, ahol megszületik az új forgatókönyv a MA emberiségének…!

A mesének még lesz folytatása, aminek pedig biztosan happy end lesz a vége…:)

"Véletlen" találkozás egy "ismeretlennel"...

A sorsszerű, „véletlen” találkozások ereje és szikrája hosszan érezteti mágikus erejét a lelkek bölcsőjében. Mikor reggelente felébredek, soha nem tudhatom, hogy aznap kit sodor utamba az Univerzum kegyes volta.

Egy kedves Márai Sándor idézettel vezetném be, ezen bekezdést:

“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”

Szerencsés vagyok, mert hitem szüntelen kimossa az aranyat érő embereket a folyóból, kiket látnom és éreznem, érintenem kell.
Ti vagytok kik lelkem tüzét örökké felszítjátok és izzásban tartjátok. Ennek következtében érzem, hogy van kiért mosollyal indítom minden egyes áldott napom.

Nem hallhattad ezt még eleget, ezért mondom el most újra:

Szépséged határtalan, lelked súlya megmutatja milyen komolyan gondolod az életed. Szavaid nyomatékkal illeted, hogy felfedd előttem néha még tudattalanul is, milyen személy vagy a gyökereidben. Ezzel hívod fel magadra a figyelmemet és kéred az önzetlen, tiszta szeretetemet. Mely kérésedet újabb kérdőjelek helyett szívesen teljesítek, hiszen nem érdemelsz mást, mint törődést és odafigyelést. Várod folyamatosan a visszajelzéseket, hogy mikor „érik be” személyed az álarc nélküli életre…., akkor most íme:)!

Ezért fogadd el kérlek, a most következő önzetlen sorokat is:

Köszönöm, hogy megmutattad magad, hogy ezzel esélyt adj nekem egy csoda észrevételére. Szeretném azt az érzést megosztani most Veled, hogy milyen a kezedet rajta tartani az élet pulzusán. Mert így leszel képes megérezni, mikor kell bíztatni, mikor kell megölelni, hogy mikor kell utat mutatni a kereszteződésben egy másik „elveszett” léleknek.

Kimondatlan szavaid rezgését is pontosan érzem, mert azok ereje akadályok nélkül jut el hozzám. Hallom és megélem lelkem velejében. Jobban érzem ezt, mint azt néha magam is hinni merném. Nekem is fájdalmas, ha Téged szomorúnak és csüggedtnek látlak, mert ekkor szembesítesz, hogy részemről mennyire nem volt határozott és kitartó annak hangsúlyozása, milyen értékes kincse vagy a világnak. Csak akkor képes ez szerte-széjjel áramlani a kozmoszban, ha megéled életed minden szintjén a veled született, legbensőbb értékeid.

Hiszem, hogy tekintetünk találkozása nem lehet és lehetett véletlen, mert eme mélységekben nagyobb érték és erő lakozik, melyet elménk felmérni képes…

Szívemben látom, hogy ebben a világban, van közös feladatunk …!

Szavakba zárt szabadság!

Mindenkinek van olyan dolog, esemény, vagy esetleg személy az életében, aki megihleti, akikből, vagy amiből újra meg újra képes merítkezni.
Mikor azt az arcot szüntelen magad előtt látod, mindig segíteni fog emlékezni, hogy miért is tárod ki szárnyaid nap- nap után, újra meg újra. Eszedbe juttatják, hogy ki is vagy szívből és igazán.
Ő pontosan tudja, hogy néha nagyon fájdalmas lehet számodra egy-egy próba, ha ismeretlen tájakon visz keresztül utad, ha valami újat szeretnél "meghódítani".

Néha megtépázzák szárnyaidat az út viszontagságai, ezt nem tudom sehogy sem szépíteni. Nekem nem az a feladatom, hogy a szemedbe hazudjak, hanem, hogy az önámítás helyett az igazság leplét húzzam le előtted.

Tudnod kell, hogy garantálni senki sem tudja, hogy egy-egy úton nem érnek majd sérülések. Sőt lesz olyan is, hogy elvisz majd a szél, vagy megperzsel a nap. A zuhanás pillanataiban „kell” megengeded, hogy a háttérben készen álló igaz barátok elkaphassanak, mielőtt tested fájdalmas földet ér.

Ők lesznek képesek arra, hogy közreműködésükkel szétszéledjenek félelmeid a sötétben, vagy hogy a fájdalmaid méltóan viselhetők legyenek.
Ha szemükben meglátod a letisztult nyugalmat és a rendíthetetlen szeretetet, nem lesznek kételyeid, hogy érdemes-e újra felszállni az égre, bár egyébként se kéne, hogy legyen, de mind emberek vagyunk. Így néha én is csak másban tudom meglátni, tudni és érezni magam!
…Köszönöm, hogy van olyan,aki az igazság „hálátlan” feladatát vállalja!…

Tudom, hogy Te is hajlamos vagy elfeledni, melyik arc is a Tiéd a sok közül, amit megannyiszor, különböző módon és okokból, de mégis magadra öltesz.
Azonban nagyon fontos, hogy tudd, melyik kikötő a Tiéd, mikor újra otthonodba érkezel…

Bizton mondom ezt most Neked: rengetegen lesznek, kik megpróbálnak majd letéríteni eredeti nemes célod, vágyad felé vezető utadról. Sőt, meg akarják majd törni benned azt a hitet, mely szerint a világ összefogással megváltoztatható. Persze, mert ők nem hisznek sokszor semmiben.
A történelem mindig újraírja magát, hiszen ez egy soha véget nem érő „mese”, melynek csak akkor lehet vége, ha már szívünk nem álmodik, nem hisz és nem remél!

Egyre többen vannak, kik már valami új elérkezést jövendölik, de sokan közülük, még mindig csak színskálában mérik az élet sokszínűségét. Nem látják, hogy emberként nem tudnak magasztosabb definíciót alkotni a szépségre, mint amit már a természet már szivárvány formájában tökéletesen megalkotott. Ezt kéne csak szívből elfogadni, szemlélni és megélni!

Sokszor olyan emberek társaságában töltjük időnk java részét, kik az egyszerűbbet választják a tartós és nemes helyett, inkább nem beszélnek érzéseikről, és némák maradnak, minthogy azt kelljen mondaniuk: hogy a világ egy csoda, melynek szerves része vagyok, harmóniában és a szeretet bőségében élek, mely szüntelen az életembe áramlik…

Csak a láthatót akarják „érzékelni” és megérteni, de hogyan is érthetnék, ha nem "képesek" az igazság szemüvegén át tekinteni magukra, hogy lennének képesek mást tisztán látni…
Hallgathat szívből érkező dalokat, olvashat magasztos sorokat, mégsem képes meghallani és olvasni a hozzá intézet gondolatokat, mert zárt kapukon áthatolni csak akkor lehet, mikor belülről olvadnak fel a jéghegyek…

Ha más jéghegyét kívánod „megtörni”, ne feledd, hogy, ami a felszín alatt rejtezik, az jelenti majd az igazi kihívást! A szabad szemmel nem látható dolgokhoz, más látásmódra lesz Neked is szükséged! Az igazi siker vele szemben az lehet, ha ölelésedben, végtelen szeretetedben képes belülről feloldódni, és azzá lenni kinek születésétől fogva lennie kellene…

Ezt csak úgy vállald fel, ha ezt önzetlenül vagy képes megtenni, mert ha szárnyakat adsz neki, nem biztos, hogy ott marad, ahol eddig lehajtott fejjel várta egy jelzés eljövetelét…
Képesnek kell lenned elengedni, HA útjára kell indulnia…!

Én kaptam egy lehetőséget a repülésre, így nem tudok mást sem, másra bíztatni, minthogy érezzék meg azt, amit én megtapasztalhattam, ezért írok és szólok szüntelen Hozzád. Ma már inkább lennék néma, minthogy üres szavakkal töltsem meg, az engem körülölelő tereket…:

Inkább törjenek derékba minden nap, minthogy minden emberi tartásom feladjam…
Inkább mondjanak százszor Nemet, minthogy kegyelemből mondjanak Igent…
Inkább lemondok arról az elképzelésről, hogy "valaki" legyek, minthogy a gyáva senkik közt legyek az a "valaki"…
Inkább perzseljen meg a szerelem, minthogy azt kelljen éreznem, hogy nincs már ilyen tiszta és határtalan érzelem…

Nem tudom magam és érzéseim eltitkolni, itt van minden, sorokba foglalva, melyeket magamból kiadva, teljes nyugalom száll meg, mert egy újabb sziget, egy újabb darabja a világnak tárult ki előttem…

Köszönöm, hogy mindig velem tartasz:)!

A szeretet mezején járva!

A gondolatok papírra vetése nem olyan „friss” kezdeményezés a számomra, így a most következő sorokkal, páran már régen találkozhattak. Ezért Tőlük, most ezúton elnézést kérek, de bízom abban, hogy ők is egyetértenek, a sorok újbóli kézbevételével.
Most ismét igyekszem hozzájárulni a dolgok megfelelő áramlásához!
Ez egyfajta szemlélet, vagy esetleg inkább egy recept a szeretetről, mely az én szakácskönyvemben a következőképpen olvasható:

A szeretet érzése nem ismer sem lehetetleneket, sem határokat, sem feltételeket. Amely érzésben szárnyaid láthatóvá válnak, fényesség lengi be testedet. A szívbéli mosoly arcodon csupán csak a környezetedet rázza meg, de alapjaiban. A fényességedet még mások szürke hitetlensége sem töri, törheti meg. A lelked dallama leírt hangjegyek nélkül is messzi távolba szállnak, hogy azok is meghallhassák boldogságod zenéjét, kik örök kétellyel fogadják ezen érzés puszta létezését is. A szeretet illata issza be magát a körülötted lévő tárgyakba. Az erő sugárzik minden mozdulatodból. A melegség érzése bárhova, bármikor elkísér, legyen bármilyen mogorva és sötét is az idő.
Mennyire ismerősek eme szavak íze és zamata a számodra? Türelem…és lásd megleled, kinek, vagy kiknek kapcsán ezen érzések felfedezheted.

Gondolom, nem veszi tőlem ezt rossz néven senki, hogyha minden nő társamat egyedi virágnak és különlegességnek tekintem. Én abban hiszek, hogy a nőknek nem férfias erővel kell életüket megvédeni, mert sokkal több van egy női mozdulatban, mint puszta erő és tárgyilagosság. A női szépséget, az egyedi megismételhetetlenséget én a következőképpen képzelem el:

Ha kell vakmerő leszek a világ dolgaiban, mert nem lehet az a részem, melyet fel nem fedezetem, amit meg nem „hódítottam”.
Semmilyen birtok nem kell nekem, csak a puszta tudat és érzés, hogy életemet szabadon, az égen szállva élhetem.
Nincs szükségem olyan emberre, ki gúzsba kötve várja el tőlem, hogy legyek önmagam!
Önámítás lenne minden olyan nap, melyet azzal töltenék, hogy mások kényének, kedvének megfeleljek, nahh azt már nem…:)
Ezért ne próbáljon meg láncra verni senki, mert válaszul csak búcsúlevelet és búcsúszavaimat hallatom.

Szabad virágnak születtem! Nem holmi „szobanövénynek”, hanem a mezők végtelenjének. Ne tégy vázába kérlek, mert ott elveszítem a tartásom, elfeledem milyen illatozni, örülni a szélnek, a nap melegének és szabadon virágozni a kerek erdő minden kedves teremtményének…:)

Ha megadod nekem a méltóságot örökké illatozni és virágozni fogok! A kerted dísze leszek, Téged is boldoggá teszlek úgy, hogy közben én is megtartom a teljes szabadságom.

Ez a kapcsolat lehet csak tartós, évelő és örökkön virágzó…!