A sorsszerű, „véletlen” találkozások ereje és szikrája hosszan érezteti mágikus erejét a lelkek bölcsőjében. Mikor reggelente felébredek, soha nem tudhatom, hogy aznap kit sodor utamba az Univerzum kegyes volta.
Egy kedves Márai Sándor idézettel vezetném be, ezen bekezdést:
“Semmi nem érkezik idejében, semmit nem ad az élet akkor, amikor felkészültünk reá. Sokáig fáj ez a rendetlenség, ez a késés. Azt hisszük, játszik velünk valaki. De egy napon észrevesszük, hogy csodálatos rend és rendszer volt mindenben … Két ember nem találkozhat egy nappal sem előbb, csak amikor megértek e találkozásra … Megértek, nem éppen hajlamaikkal vagy szeszélyeikkel, hanem belülről, valamilyen kivédhetetlen csillagászati törvény parancsa szerint, ahogy az égitestek találkoznak a végtelen térben és időben, hajszálnyi pontossággal, ugyanabban a másodpercben, amely az ő másodpercük az évmilliárdok és a tér végtelenségei között.”
Szerencsés vagyok, mert hitem szüntelen kimossa az aranyat érő embereket a folyóból, kiket látnom és éreznem, érintenem kell.
Ti vagytok kik lelkem tüzét örökké felszítjátok és izzásban tartjátok. Ennek következtében érzem, hogy van kiért mosollyal indítom minden egyes áldott napom.
Nem hallhattad ezt még eleget, ezért mondom el most újra:
Szépséged határtalan, lelked súlya megmutatja milyen komolyan gondolod az életed. Szavaid nyomatékkal illeted, hogy felfedd előttem néha még tudattalanul is, milyen személy vagy a gyökereidben. Ezzel hívod fel magadra a figyelmemet és kéred az önzetlen, tiszta szeretetemet. Mely kérésedet újabb kérdőjelek helyett szívesen teljesítek, hiszen nem érdemelsz mást, mint törődést és odafigyelést. Várod folyamatosan a visszajelzéseket, hogy mikor „érik be” személyed az álarc nélküli életre…., akkor most íme:)!
Ezért fogadd el kérlek, a most következő önzetlen sorokat is:
Köszönöm, hogy megmutattad magad, hogy ezzel esélyt adj nekem egy csoda észrevételére. Szeretném azt az érzést megosztani most Veled, hogy milyen a kezedet rajta tartani az élet pulzusán. Mert így leszel képes megérezni, mikor kell bíztatni, mikor kell megölelni, hogy mikor kell utat mutatni a kereszteződésben egy másik „elveszett” léleknek.
Kimondatlan szavaid rezgését is pontosan érzem, mert azok ereje akadályok nélkül jut el hozzám. Hallom és megélem lelkem velejében. Jobban érzem ezt, mint azt néha magam is hinni merném. Nekem is fájdalmas, ha Téged szomorúnak és csüggedtnek látlak, mert ekkor szembesítesz, hogy részemről mennyire nem volt határozott és kitartó annak hangsúlyozása, milyen értékes kincse vagy a világnak. Csak akkor képes ez szerte-széjjel áramlani a kozmoszban, ha megéled életed minden szintjén a veled született, legbensőbb értékeid.
Hiszem, hogy tekintetünk találkozása nem lehet és lehetett véletlen, mert eme mélységekben nagyobb érték és erő lakozik, melyet elménk felmérni képes…
Szívemben látom, hogy ebben a világban, van közös feladatunk …!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése